Lélekösszeírások: a családfakutatás rejtett kincsei
A családfakutatók többsége elsőként az egyházi anyakönyvekhez fordul, pedig számos más forrástípus is segíthet őseink életének feltárásában. Ezek közül az egyik legértékesebb a lélekösszeírás, amely sok esetben olyan adatokat őrzött meg, amelyek más dokumentumokból nem ismerhetők meg.
Mi az a lélekösszeírás?
A lélekösszeírás (latinul gyakran Status Animarum, azaz „a lelkek állapota”) az egyházközségek által vezetett névszerinti nyilvántartás volt.
Elsődleges célja a hívek számbavétele és lelkipásztori gondozása volt, ezért a plébánosok vagy lelkészek rendszeresen összeírták a településen élő családokat és azok tagjait.
A 18–19. században különösen gyakoriak voltak, de egyes egyházközségekben már korábbról, illetve még a 20. század elejéről is fennmaradtak ilyen dokumentumok.
Milyen adatokat tartalmazhatnak?
A lélekösszeírások részletessége egyházközségenként változott, de általában megtalálható bennük:
- a családfő neve,
- a házastárs neve,
- a gyermekek neve,
- a családtagok életkora vagy születési éve,
- vallása,
- családi állapota,
- rokoni viszonyai,
- lakóhelye vagy házszáma.
Miért különösen értékesek a családfakutatásban?
Egy család teljes képe
Míg az anyakönyvek eseményeket rögzítenek (születés, házasság, halál), addig a lélekösszeírások egy adott időpontban mutatják be a teljes háztartást.
Egyetlen bejegyzésből gyakran megismerhető:
- a szülők,
- gyermekeik,
- nagyszülők,
- özvegy rokonok,
- cselédek.
Hiányzó anyakönyvek pótlása
Ha egy település anyakönyvei hiányosak vagy megsemmisültek, a lélekösszeírások sokszor segítenek áthidalni az adatvesztést.
Különösen hasznosak lehetnek:
- az életkorok becslésében,
- a családtagok azonosításában,
- a rokoni kapcsolatok tisztázásában.
A kutató számára ezek az adatok sokszor lehetővé teszik a családi kapcsolatok pontosabb rekonstruálását, mint az önmagukban vizsgált anyakönyvek.
Bejegyzés megosztása